„Apukám szerb, anyukám magyar, ezért én félig szerb, félig magyar vagyok, de inkább úgy érzem, egészen szerb és egészen magyar.” 

A fiatal énekesnő a Zeneakadémián végzett 2017-ben népi énekesként, ám zeneiségét nem csak az  autentikus népzene határozza meg, mivel szereti átlépni a műfaji határokat, zenei szabadságát és  határtalanságát a világzenében tudja leginkább kibontakoztatni. Számos világzenei formációban  megfordult már, többek között a Zűrös Banda, és a Pravo zenekarokban énekel, meghívott  vendégművészként mostanában pedig a Boban Marković Orkestarral koncertezik. 

Básits Branka magyar-szerb származású zenész, egy vibráló, színes személyiség és énekes. A  színpadon hatalmas szenvedéllyel és erővel énekel, ugyanakkor képes olyan lágy és finom hangokra,  melyek a legkeményebb szívig is elérnek. Az énekesnő édesapja szerb, édesanyja magyar, így ennek a  két hagyománynak az ölelésében nőtt fel. Nem meglepő, hogy a későbbiekben ez a kettősség nem csak  a mindennapjait és életét, hanem egész zenei világát is áthatotta, ez vált legfőbb inspirációjává,  művészi hajtóerejévé. 

Emellett a művészi munka mellett nagy jelentőséget tulajdonít saját szülőfaluja, Szigetcsép és a  magyarországi szerb nemzetiség népzenéjének és ennek ápolásának, továbbadásának és  újragondolásának. Saját gyűjtései alapján írta meg szakdolgozatát „A szigetcsépi szerbek népdalai”  címmel és fáradhatatlanul dolgozik ezeknek a népdaloknak az újraélesztésén, ezért előszeretettel veszi  fel repertoárjára és készít belőlük saját feldolgozást. 

2016-ban a szakma Junior Prima díjban részesítette, ezzel támogatva további művészi törekvéseit. 

Aktuális zenekarai: 

BRANKA TRIO – Balkán és magyar népi atmoszférájú világzene (HU) 

PRAVO – Bulgár népzene (HU) 

ZŰRÖS BANDA – Balkán világzene (HU) 

RADIOWARNA – Balkán népi fikció (PL) 

BRANKA and WERTETICS SZLOBODÁN – Szerb népdalok harmonika kísérettel (HU)

BALOGH KÁLMÁN & GIPSY CIMBALOM BAND feat. BRANKA – Roma világzene és jazz (HU)

BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR feat. BRANKA – Balkán rezes banda (SRB) 

  

Fellépések
Júl
8.
Branka Duó
Dombos Fest, Kishegyes, Szerbia
20:45
Júl
10.
Branka: Én Csépem
Ráckeve, Keve Feszt
19:00